KépGaléria

Kanálgép

Kanálgép
"A húsgolyó nem játék..."

Kanálgép nevű food truckunk 2016 májusában , hosszas előkészítés után kezdte meg tevékenységét.
Fő specialitásunk a különféle húsgolyó variációk illetve az ezekből készített, utcán is egyszerűen fogyasztható street food ételek.

Készítünk grill szendvicseket, leveseket, illetve a kocsi belső kialakításának köszönhetően szinte bármit, amit az adott rendezvény közönsége megkíván.

A saját magunknak felállított elvárások szerint is állandóan újítunk, majd minden hónapban újabb ételvariációkkal állunk elő,
ami a tavalyi év végére meghozta eredményét és kialakult a saját közönségünk,aki várja és keresi a kocsinkat.

Minden ételünknél nagy figyelmet fordítunk a minőségi alapanyagok felhasználására,
csak saját készítésű mártásokat, szószokat teszünk szendvicseinkbe, húsgolyóinkra.

Mobil, kreatív, sokoldalú

street food
rendezvény
fesztivál
konferencia
filmforgatás
céges kitelepülés

minőségi, szezonális alapanyagok
igény szerint vega, vegán ételek
környezetbarát, komposztálható csomagolás
lelkes csapat, jó hangulat
legfőbb alapanyagunk a szeretet

Elérhetőségeink:
Szalai Dezső (képviselő) : +36 30 491 4611
Török Tímea (asszisztens) : +36 30 269 4882
info@zsilipagaton.hu
Postacím: 1184 Budapest, Aranyeső utca 8

Közösségi médiák:

Csapatépítő tréning

Mi tudjuk, hogy mennyire fontos minden cégnél a csapatépítés, és nap mint nap tapasztaljuk, hogy milyen pozitív hatással van a ott dolgozókra egy jól megtervezett és megszervezett csapatépítő program vagy tréning, élményekkel teli családias nap vagy sportnap akár szórakozás.

Bízzd ránk csapatod fejlesztését, válassz programjaink közül, kérj tőlünk személyre szabott ajánlatot! Ha szeretnéd megismerni a csapatunkat, hívj bátran, örömmel mutatkozunk be személyesen is!

A különböző csapatépítő programok segítségével néhány óra vagy egy-két nap alatt valódi közösséget kovácsolhatsz az addig inkább csak egymás mellett, mint egymással dolgozó kollégákból. A közös kihívás, olyan cél teljesítése, amely korábban elképzelhetetlennek látszott, óriási közösségteremtő erővel bír.

A csapatépítő programokban mindenki fontos, mindenki mondhat véleményt, mindenki számíthat a másikra, és azt is érezheti, hogy számítanak rá. Az alkalmazottak teljesen új oldalukról ismerhetik meg egymást. Csupa olyan dolgot tudhatnak meg a másikról, amire az íróasztal mögött vagy a munkavégzés alatt garantáltan nem került volna sor.

A közös feladatok teljesítése során fejlődik a kommunikáció, amely a hatékony vállalati munkavégzés alfája és omegája.

  • blog-img

    Sok mindennel foglalkozunk

    Például előadástechnikával

  • blog-img

    de hogyha éppen keresel valakit

    aki otthon van a storytellingben, akkor nálunk megtalálod.

  • lámpaláz szelídítés

    maximum a kezelésben tudunk segíteni de a legyőzésben nem :)

    blog-img
  • Interperszonális kommunikáció

    a közvetlen emberi kommunikáció kialakításában is segítünk.

    blog-img
  • blog-img

    Nem utolsó sorban ezek az alkalmak segítenek

    A fejlődés-fókuszú gondolkodásmód kialakításában, egyéni és csapat szinten is.

  • blog-img

    Sportos önismereti tréningek

    fókuszban- íjászat ; kommunikáció, felelősségvállalás, csapatépítés (pl.: ultimate-frizbi)

Vedd fel velünk a kapcsolatot

Mi tudjuk, hogy mennyire fontos minden eredményorientált szervezetnek a csapatépítés, és nap mint nap tapasztaljuk, hogy milyen pozitív hatással van a közösségre egy jól megtervezett és megszervezett csapatépítő program vagy tréning, egy közösen eltöltött, élményekkel teli családi nap vagy sportnap.

Bízza ránk csapatának fejlesztését, válasszon élményprogramjaink közül, vagy kérjen tőlünk személyre szabott ajánlatot! Ha szeretné megismerni a csapatunkat, hívjon bennünket, örömmel mutatkozunk be személyesen is!

Elérhetőségeink:
Szalai Dezső (képviselő) : +36 30 491 4611
Török Tímea (asszisztens) : +36 30 269 4882
info@zsilipagaton.hu
Postacím: 1184 Budapest, Aranyeső utca 8

Irj levelet nekünk